Személyiség és temperamentum: mi a különbség?

A temperamentumot és a személyiséget a hétköznapi beszédben gyakran felcserélhető fogalomként használják, pedig valódi különbség van köztük, még ha ez inkább fokozati különbség is, mint éles határvonal.

A hagyományos megkülönböztetés

A temperamentum a reaktivitás és az önszabályozás alkati alapú egyéni különbségeit jelenti, amelyek már az élet korai szakaszában megfigyelhetők, és viszonylag stabilak. A csecsemők már az első hetektől különböznek abban, milyen erősen reagálnak az újdonságra, mennyire könnyen lehet megnyugtatni őket, mennyire közelednek vagy húzódnak vissza. Ezek a különbségek bármilyen érdemi tanulási előzményt megelőznek, és éppen ez az alapja annak az érvnek, hogy alkati eredetűek.

A személyiség a gondolkodás, az érzések és a viselkedés tágabb, kidolgozottabb mintázataira utal, amelyek egy felnőttet jellemeznek. Alapként magában foglalja a temperamentumot, de hozzáad mindent, ami arra épül: értékeket, meggyőződéseket, jellemző alkalmazkodási módokat, identitást, valamint azokat a stratégiákat, amelyeket az ember saját reaktivitása kezelésére alakított ki.

A leggyakrabban használt metafora szerint a temperamentum a nyersanyag, a személyiség pedig az, amit a tapasztalat formál belőle.

Honnan ered

A modern kutatási program Thomas és Chess 1950-es években indított New York-i longitudinális vizsgálatával kezdődik, amely csecsemőket követett nyomon, és kilenc temperamentumdimenziót azonosított; ezeket később a könnyű, a nehéz és a lassan felengedő mintázatokba csoportosították. Kagan a viselkedéses gátoltsággal kapcsolatos, 1980-as évekbeli munkája kimutatta, hogy azok a csecsemők, akik négy hónaposan erősen reagálnak az újdonságra, egy részükben serdülőkorig gátoltabbak maradnak, mérhető fiziológiai különbségekkel.

Rothbart modellje, amely ma a legnagyobb hatású, a temperamentumot három tág tényezőre vezeti vissza: a szurgenciára vagy extraverzióra, a negatív affektivitásra és az erőfeszítéses kontrollra. Buss és Plomin korábbi EAS-modellje az emocionalitást, az aktivitást és a szociabilitást javasolta.

Ahol a határ elmosódik

Az éles megkülönböztetés mindkét végén nehézségekbe ütközik.

A felnőttkori vonásdimenziók nagyon hasonlítanak a felnőtté vált temperamentumdimenziókra. Rothbart szurgenciája az extraverziónak, a negatív affektivitás a neuroticizmusnak, az erőfeszítéses kontroll a lelkiismeretességnek felel meg. Ez a Big Five három dimenziója, más fejlődéslélektani címkével. Ha a felnőttkori vonások nagyrészt kidolgozott temperamentumot jelentenek, akkor a kategóriák nem annyira különböző dolgokat írnak le, mint inkább ugyanazokat a dolgokat különböző életkorokban.

Az örökölhetőségi becslések sem választják szét őket. Mind a temperamentum, mind a felnőttkori személyiségvonások 40 és 60 százalék közötti örökölhetőséget mutatnak: a temperamentum nem kizárólagosan biológiai, a személyiség pedig nem kizárólagosan tanult.

Ráadásul a temperamentum nem rögzített. Kagan gátolt csecsemőiből nagyobb valószínűséggel lettek gátolt serdülők, de jelentős részükből nem. A korai temperamentum az esélyeket módosítja, a kimenetelt nem határozza meg.

Miért érdemes mégis megtartani a megkülönböztetést

Elmosódottan is hasznos szerepet tölt be.

Megmagyarázza, miért lehetséges a változás, de miért lassú. Ha annak egy része, amellyel szemben Ön dolgozik, már azelőtt jelen volt, hogy bármi beleszólása lett volna, az erőfeszítés fokozatos elmozdulást hoz, nem átalakulást; aki pedig átalakulást vár, könnyen tévesen arra jut, hogy semmi sem változik.

Emellett elkülöníti a reaktivitást a szabályozástól, amelyeket a hétköznapi nyelv összemos. Két ember érzelmi reakciójának intenzitása lehet azonos, mégis óriási mértékben különbözhetnek abban, mit kezdenek vele. Az utóbbi sokkal inkább fejleszthető, mint az előbbi, és a szabályozást, nem pedig a reaktivitást célzó beavatkozások mellett szól erősebb bizonyíték.

A mérés szempontjából

A felnőtteknek szóló mérőeszközök a személyiséget mérik, nem a temperamentumot. A temperamentum felmérése csecsemő- és gyermekmérőeszközökkel történik, gyakran szülői beszámoló vagy megfigyelés alapján, és nem ültethető át felnőttekre.

Egy felnőtt kérdőív egy olyan rendszer jelenlegi állapotát ragadja meg, amelynek alkati alapjaira évtizedek története rakódott. Ezért egy vonás pontszámát leginkább annak leírásaként érdemes olvasni, hogy Ön most hol tart: informatív, mérsékelten stabil, és nem kijelentés arról, mi volt elkerülhetetlen.