Tudományos-e az MBTI?

A Myers, Briggs-típusindikátor (Myers-Briggs Type Indicator) a világ legtöbbször kitöltött személyiség-mérőeszköze, és egyben az, amelyet az akadémiai személyiségpszichológia a legkevésbé vesz komolyan. Mindkét tényt érdemes megmagyarázni, mert mindkét oldal érvelésének népszerű változata téves.

Mit bizonyítanak valójában a kritikák

A dichotómiák nem dichotómiák. Ez a legerősebb ellenvetés, és valójában nem is vitatható. Az MBTI azt jelenti Önnek, hogy E vagy I, T vagy F. Ha ezek valódi kategóriák lennének, akkor az egyes dimenziókon elért pontszámok két csúcsba tömörülnének, köztük egy réssel. Ez azonban nem így van. Az eloszlások egymóduszúak: a legtöbb ember a középérték közelében helyezkedik el, és a típushatár éppen az eloszlás legsűrűbb részén halad át.

Ennek gyakorlati következménye súlyos. Aki egy ponttal a határ egyik vagy másik oldalára esik, más betűt és más négybetűs típust kap, noha statisztikailag megkülönböztethetetlen. Ez nem apró statisztikai szőrszálhasogatás; ez az oka annak, hogy ugyanaz a személy jogosan kaphat két különböző típust.

A teszt-reteszt besorolás gyenge. A néhány hét elteltével végzett ismételt felvételek azt mutatják, hogy a válaszadók jelentős része (a beszámolók szerint általában körülbelül egyharmada-fele) legalább egy betűben eltérő eredményt kap, és így más típust. Egy olyan mérőeszköz esetében, amelynek teljes kimenete egy stabil típus, ez komoly probléma. Figyeljük meg a mechanizmust: ez közvetlenül a dichotomizálásból következik. A mögöttes folytonos pontszámok meglehetősen stabilak; éppen a határnál történő kettévágásuk hozza létre az instabilitást.

A negyedik dimenzió gyengén alátámasztott. A Megítélő, Észlelő (Judging-Perceiving) dimenziót Isabel Myers adta hozzá Jung elméletéhez, nem része az eredeti elméletnek, és a négy közül ennek a legcsekélyebb az empirikus megalapozottsága.

Az elmélet empíria előtti. Jung típuselmélete az 1920-as években klinikai megfigyelésből és introspekcióból született. Nem adatokból vezették le, és nem arra épült, hogy tesztelni lehessen. Ez nem Jung kritikája, aki valami egészen mást csinált; egyszerűen annak leírása, hogy milyen jellegű állításról van szó.

A prediktív érvényesség éppen ott gyenge, ahol a leginkább hivatkoznak rá. Az MBTI-t erőteljesen reklámozzák csapatösszeállításhoz és pályaorientációhoz. Arra azonban kevés a bizonyíték, hogy a típus előre jelezné a munkateljesítményt vagy a csapat eredményességét, és maga a mérőeszköz kiadója is azt tanácsolja, hogy ne használják kiválasztásra.

Mit nem bizonyítanak a kritikák

Maga a kérdőív nem rosszul felépített. A tételszintű pszichometriai jellemzők tisztességesek: a négy skála belső konzisztenciája általában elfogadható, és a tételeket nagyobb gondossággal fejlesztették ki, mint azt a népszerű kritika sugallja.

Még érdekesebb, hogy a mögöttes folytonos dimenziók felismerhetően megfeleltethetők a megalapozott vonásoknak. Az E-I szorosan megfelel az extraverziónak. A T-F jelentős mértékben megfelel a barátságosságnak. A J-P jelentős mértékben megfelel a lelkiismeretességnek. Az S-N a nyitottságnak felel meg. A négy közül három olyan valódi varianciát ragad meg, amelyet az Ötfaktoros Modell is mér.

A mérés tehát nem a probléma. A probléma az, hogy mit kezdenek vele utána: a folytonos pontszámokat kategóriákra vágják, a kategóriák nevet kapnak, a neveket pedig embertípusokként kezelik.

Miért marad népszerű

Kellemes. A tizenhat típus mindegyikét pozitívan írják le, egyik sem rossz típus, és a leírások olyan általánosságban fogalmazódnak meg, hogy a legtöbb ember magára ismer bennük: ez a Barnum-hatás, pontosan úgy működve, ahogyan dokumentálták.

Emellett közös, nem fenyegető szókincset ad a csapatoknak. A tanácsadók beszámolói szerint ez a facilitálásban valóban hasznos, és nincs okunk kételkedni bennük. Ez legitim felhasználás, amelynek semmi köze ahhoz, hogy a típusok valódiak-e.

Az ésszerű következtetés

Az MBTI kitöltése nem ártalmas, és a típusleírás elolvasásának élménye sem értéktelen. A típus felhasználását a felvételi, előléptetési, csapatbeosztási vagy pályaválasztási döntések alapjaként viszont nem támasztják alá bizonyítékok, és ezzel a kiadó is egyetért.

Ha egy személyiség-mérőeszköztől olyan mérést vár, amelyet meg tud védeni, akkor a bizonyítékok az Ötfaktoros Modell mellett szólnak: típusok helyett folytonos pontszámok, negyven év független replikációja, publikált normák és dokumentált mérési hiba. A NOESIS a katalógusában Big Five mérőeszközöket tesz közzé, forrásaik és korlátaik feltüntetésével; ezt az összehasonlítást érdemes Önnek is elvégeznie.