Mérhető-e az érzelmi intelligencia?

Az érzelmi intelligenciát folyamatosan mérik, ám következetlenül határozzák meg, ezért a róla szóló állítások a jól megalapozottaktól a védhetetlenekig terjednek, miközben a szóhasználat ugyanaz marad.

Két különálló hagyomány létezik, és az EI-vel kapcsolatos viták szinte mindegyike megszűnik, amint azonosítjuk, melyikről van szó.

Képességalapú EI

Salovey és Mayer eredeti, 1990-es meghatározása az érzelmi intelligenciát képességként kezelte: az érzelmek pontos észlelésének, a gondolkodás érzelmek általi segítésének, az érzelmi jelentés megértésének, valamint a saját és mások érzelmei kezelésének képességeként.

Egy képességet teljesítményteszttel mérünk: olyan feladatokkal, amelyekre vannak jobb és rosszabb válaszok. Az MSCEIT ezt teszi: arra kéri a válaszadókat, hogy azonosítsanak érzelmeket arcokon, ítéljék meg, hogyan keverednek és alakulnak az érzelmek, és értékeljék az érzelemszabályozási stratégiák hatékonyságát.

A tartós nehézséget a pontozás jelenti. Arra, hogy "mi a leghatékonyabb módja ennek az érzelmi helyzetnek a kezelésére", nincs objektív kulcs, ezért a válaszokat a konszenzushoz mérik: egy nagy minta vagy szakértők leggyakoribb válaszához. A kritikusok joggal kérdezik, hogy ez érzelmi képességet mér-e, vagy az érzelmekről alkotott normatív nézethez való igazodást, és hogy egy szokatlanul ügyes válaszadót nem büntet-e a konszenzustól való eltérésért.

A képességalapú EI mérsékelten korrelál az általános intelligenciával, ami alátámasztja azt az állítását, hogy képességről van szó, az intelligenciához és a személyiséghez képest mutatott növekményes érvényessége pedig valós, de csekély.

Vonásalapú EI

A másik hagyomány az érzelmi énhatékonyságot önbeszámolóval méri: azt, hogy mennyire tartja magát érzelmileg rátermettnek. Ezt ragadják meg a széles körben használt rövid mérőeszközök, és Petrides és Furnham ezt olyan konstruktumként formalizálta, amely a személyiség terében helyezkedik el, nem pedig a kognitív képességek terében.

Ez legitim konstruktum. A saját érzelmi kompetenciánkról alkotott meggyőződések alakítják, mivel próbálkozunk, és egy meggyőződéshez csak önbeszámolóval lehet hozzáférni.

Ugyanakkor nem az érzelmi képesség mérése, és a vonásalapú és a képességalapú EI közötti korreláció alacsony: általában 0,2 és 0,3 körüli értéket közölnek. Két különböző dologról van szó egyetlen névvel.

A bizonyítékok, külön kezelve

A vonásalapú EI előrejelzi a munkahelyi elégedettséget, a szervezeti állampolgári viselkedést, a vezetővé válást és a jóllétet, mérsékelt, de megismételt hatásokkal. A kulcsfontosságú megállapítás a redundanciára vonatkozik: Van Rooy és Viswesvaran, valamint Joseph és Newman metaanalízisei jelentős átfedést mutatnak az ötfaktoros modellel, főként az érzelmi stabilitással, az extraverzióval és a lelkiismeretességgel, és korlátozott növekményes érvényességet, ha ezeket és a kognitív képességet kontrollálják.

A képességalapú EI munkahelyi előrejelző kapcsolatai gyengébbek, viszont erősebben állíthatja, hogy egy képességet mér, nem pedig egy önképet.

A kereskedelmi piac gyakran hivatkozik olyan hatásokra, amelyeket egyik hagyomány sem támaszt alá. Az az állítás, hogy a munkahelyi siker túlnyomó részét az érzelmi intelligencia magyarázza, népszerű írásokból származik, nem lektorált kutatásból, és nem állja ki a metaanalitikus szakirodalommal való összevetést.

Az önbeszámoló szerkezeti korlátja ebben a kérdésben

Az önbeszámoló nem képes kiszűrni azt a személyt, akinek érzelmi önészlelése pontatlan, holott vitathatatlanul éppen ez a gyakorlati szempontból legérdekesebb csoport. Aki rosszul olvas másokból, de azt hiszi, hogy kiválóan, magas pontszámot ér el, és nincs olyan tétel, amely ezt kiszűrné. Ugyanezzel a problémával szembesül az önbeszámoló a tudatos jelenlét és általában a felismerés esetében is.

Ez nem ok arra, hogy elvessük a vonásalapú EI-t. Arra viszont ok, hogy egy magas pontszámot úgy olvassunk: "érzelmileg rátermettnek látom magam", nem pedig úgy: "érzelmileg rátermett vagyok", és a kettőt olyan kérdésként kezeljük, amelyekre akár eltérő válasz is adódhat.

Mérhető tehát?

Az érzelmi önészlelés: igen, megbízhatóan, azzal a fenntartással, hogy erősen átfed a bevett személyiségvonásokkal.

Az érzelmi képesség: részben, a fent említett, megoldatlan pontozási problémával.

Amit a kifejezés kereskedelmi környezetben általában ígér, vagyis egyetlen számot, amely megragadja az érzelmi kompetenciát, előrejelzi a sikert és elkülönül a személyiségtől, azt egyik hagyomány sem igazolta.

Ahol a NOESIS érzelmiintelligencia-mérőeszközöket tesz közzé, ott a teszt oldala feltünteti, melyik modellt valósítja meg a mérőeszköz, és hogy képességet vagy önészlelést mér-e, mert ez a különbség határozza meg, mit állíthat Önről jogosan a pontszám.